„Faragjon-e töklámpást a magyar gyerek, és akarsz, akarsz-e játszani halált”?

A magyar hagyományban több helyen előfordul a világító tök, tökvigyori, tökvicsori, vagy töklámpás kifejezés. A tök betakarítását követően, október közepén-végén, Halottak Napja és Mindenszentek környékén sokan vájták ki a nagy takarmánytököket, majd rá orrot, szemet, ijesztő, vicsorgó szájat faragtak, és gyertyát gyújtottak a tök belsejében. A töklámpásokat az ablakba vagy az ajtó elé helyezték, vagy kitűzték a kerítések tetejére. A legények a világító faragványokat legfőképp a lányok ijesztgetésére használták. A Magyar Néprajz a gyermekjátékok között foglalkozik vele: “Amíg a babák elsősorban a leányok kedvelt játékszerei, addig a fiúk nemcsak állatfigurákat, hanem egyéb játékszereket is készítenek. Töklámpához például egy nagyobb töknek levágják a tetejét, a belét kiszedik, s a héjra szemet, orrot, szájat vágnak. Este, amikor sötét van, beletesznek egy égő gyertyát, rúdra szúrják vagy kerítés tetejére teszik, s egymást ijesztgetik vele.”

Dö­mö­tör Tek­la, az őszi ün­nep­kör­rel és a ku­ko­ri­ca­fosz­tás­sal kap­cso­lat­ban köz­li, hogy né­há­nyan jel­mezt öl­töt­tek az Al­föld­ön, a ki­vájt tö­köt ki­vi­lá­gí­tot­ták, a fe­jük­re he­lyez­ték, és így ijeszt­get­ték ál­ta­lá­ban a lá­nyo­kat, az as­­szo­nyo­kat.[i]

Pável Ágos­ton 1940-ben, az Őr­ség­ben vég­zett te­rep­mun­ká­ja so­rán a tök­ter­mesz­tés mel­lett a tök alap­anyag­ból ké­szült kü­lön­fé­le tár­gya­kat is meg­vizs­gál­ta, töb­bek kö­zött a gye­re­kek ál­tal ős­­szel, ill. té­len ké­szí­tett ha­lált, amely lé­nye­gé­ben tök­lám­pás volt. A szer­ző a tök­bábukészítésen túl le­ír­ta az ez­zel kap­cso­la­tos ijeszt­ge­tés ha­gyo­má­nyát is.[ii]

Bálint gazda is a gyerekkorát említi a sütőtökről szóló blogbejegyzésében: „Gyermekkoromban azzal szórakoztunk a hosszú őszi estéken, hogy a jókora tököket kivájtuk, szemet, szájat vágtunk rá, és társaink rémületére este égő gyertyát állítottunk belé.”[iii]

Gyönygyössy Orsolya néprajzkutató a töklámpásforma hagyományait a felgyői tanyavilágban is megtalálta.

Erdélyi hagyományról Gazda Klára így ír: „Őszi estéken az iskolás gyermekek — leányok és fiúk — töklámpást készítenek. A hozzá való nagy, sárga disznótökért csoportosan mennek ősszel a Rétkertbe. Először levágják a tetejét, ebből lesz a fedője, kipucolják a töklámpás belét, majd beleütik a kést, amit szem-, orr- és szájformailag elhúznak, vagyis a héjából kikanyarítanak egy-egy darabot. Fogat gyufaszálból tesznek. Végül belehelyezik az égő gyertyát, és lefödik. Egy darabig egymást ijesztgetik vele, majd az utcai kerítésre teszik. Ilyenkor a járókelők lépten-nyomon félelmesen vigyorgó töklámpásokat láthatnak.”[iv]

Nemcsak takarmánytököt használtak tökfaragásra. Zenta környékén a tökvicsorit a sütni való tökből készítették.[v]

Az ijesztgetés szokása mellett az ország számos részén is­mert az a ha­lot­tak nap­já­hoz kap­cso­ló­dó hi­e­de­lem, mi­sze­rint az el­huny­tak ilyenkor ha­za­lá­to­gat­nak és világítani kell nekik, nemcsak a temetőben, hanem otthon is, hogy széjjel tudjanak nézni, megtalálják az utat. Jászdózsán (Jász-Nagykun-Szolnok megye) miközben a temetőben is gyertyát égettek, odahaza is égve hagyták őket azért, hogy a halottak széjjel tudjanak nézni otthon.

A töklámpás készítése kiváló kézügyesség fejlesztés, jó játék, remek közösségi élmény, de a halál megtestesítését is jelenti. Játszani lehet vele, ijesztgetni a másikat, borzongani tőle, futni előle. Játék közben megidézni a halált és szembenézni vele, a játék lényegéből adódóan a gyerek számára feszültségoldó és személyiségfejlesztő hatással bír. Pont úgy, mint a halálról szóló népmesék hallgatása közben, játék közben is ki lehet nevetni, ki lehet cselezni, túl lehet járni az eszén.  

A halál mint össztársadalmi tabu lebontásában a tökfaragásra, sőt megfelelő keretek között az azzal való világítós-ijesztgetés játékra mint a halál szimbólumával és a sötéttel való szembenézésre tekinthetünk. A hozzákapcsolódó fogócska játék mind a mozgáson, mind az önfeledt hangoskodáson, nevetésen keresztül lehetőség a feszültségoldásra.

A gyerekeknek a félelemeik legyőzésében és a valóság, valamint önmaguk megismerésben a mese mellett a játékok bizonyulnak a leghatékonyabbnak. Gyerekkorban elsősorban a játék és a mese ad megfelelő eszközt arra, hogy átélhessék azokat élményeiket, amelyek nagyfokú feszültséget (pozitív vagy negatív) generáltak bennük. Így tanulják meg kezelni is azokat.

Nem az a bátor, aki nem fél, hanem az, aki le tudja győzni a félelmeit. Pedagógusként és szülői szerepben is az a dolgunk, hogy lehetőséget teremtsünk a halál témájával való találkozásokra, alkalmat adjunk beszélgetésekre, kérdésekre, meséljünk róla, és mindezeken keresztül enyhítsük a halállal kapcsolatos természetes szorongásokat. Tökfaragás közben, mesélhetünk az elhunyt családtagokról, régi szokásokról, emlékezhetünk azokra, akik már nincsenek velünk.

A félelem oldásának ősi eszköze a félelem tárgyával való szembenézés. Erre a játék mellett, alkalmat kínálnak pl. a halált kicselező és kinevető, a halál eszén túljáró mesehősök történetei. Ezek a mesék sem üzennek az örök élet lehetőségéről, de akárcsak a játék, módot adnak a halállal kapcsolatos félelmek oldására. Az életkori sajátosságok és a halálfogalom fejlődésének ismerete nélkülözhetetlen szempontok a meseválasztásban. A halál egyes aspektusainak megértése nem azonos ütemben történik különböző élőlények mulandóságára vonatkozóan. A Népmesekincstár sorozat válogatásánál ezeket a szempontokat figyelembe vettem, így a sorozat halál témához kapcsolódó meséit biztonsággal mesélhetik a mesélők óvodában, iskolában, családban.

(Bajzáth Mária: Népmesekincstár mesepedagógia. Kézirat részlet. Minden jog fenntartva!)

---

[i] Dömötör Tekla (1986): Régi és mai magyar népszokások. Budapest, Az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége Hazafias Népfront. /Néprajz mindenkinek.3./ (84).

[ii] Pável Ágoston (1949): Töktermelés és olajütés Szalafőn (Ethnographia, 1-4., 139-154.)

[iii] Letöltés: https://balintgazda.hu/minden-heten-szuret/januar/sutotok.html

[iv] Gazda Klára (1980): Gyermekvilág Esztelneken. Töklámpás. Kriterion Kiadó. Bukarest p.260.

[v]Tőke István (1967): Zenta környéki népi gyermekjátékok Közművelődési Közlöny III, 6. szám, Zenta. p. 106.

Aki többet szeretne tudni a témáról, a 2023 október 21. „Közelítések a halál-elmúlás témaköréhez gyermekkorban a Népmesekincstár mesepedagógia eszközeivel” workshopra várjuk szeretettel: Jelentkezés: KÖZELÍTÉSEK A HALÁL ÉS ELMÚLÁS TÉMAKÖRÉHEZ A NÉPMESEKINCSTÁR  MESEPEDAGÓGIA ESZKÖZEIVEL (office.com)