Évzárás, ballagás I. -népmesék, népköltések

A tanév végére, évzáráshoz, búcsúzáshoz, útnak induláshoz népköltéseket, népmeséket és népdalt válogattam óvodásoknak és kisiskolásoknak.

Hová, hová, kis királyné lánya/fia?
Vesszőt szedegetni, szitát kötögetni.
Minek az a szita?
Lisztet szűrögetni.
Minek az a liszt?
Friss kenyeret sütni.
Minek az a kenyér?
Gyerekeknek adni.
Minek az a gyerek?
Iskolába járni.
Minek az az iskola?
Hogy ne legyen ostoba.

Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz.
Tíz, tíz, tiszta víz,
Tiszta mint a folyóvíz.
Adjon, néni, vékát!
Minek az a véka?
Gyöngyöt mérünk vele.
Minek az a gyöngy?
Kertet fonunk belőle.
Minek az a kert?
Virágot ültetünk beléje.
Minek az a virág?
Legény kalapjára,
Lányok kebelére.

„Ezzel látok, ezzel is,

ezzel hallok, ezzel is,

ezzel érzek illatot,

ezzel mindent bekapok,

ezzel fogok,

ezzel járok,

boldoggá csak ezzel válok.” (szívre mutat)

Egy, kettő, három, négy,

Te kis legény/leány, hová mégy?

Nem megyek én messzire,

Csak a világ végire.

Ott se leszek sokáig ,

csak tizenkét óráig.

Hej tulipán, tulipán,

Teljes szegfű, székvirág,

Nem megyünk mi messzire,

Csak a falu végire,

Ott sem leszünk sokáig,

Csak tizenkét óráig. 

NÉPMESÉK:

A kisegér nagy utazása

Egyszer egy pöttömnyi kisegér felkerekedett, hogy nyakába veszi a világot. Az öreganyja hamuba sült pogácsát sütött neki, és elkísérte az egérlyuk széléig. Elindult a kisegér, ment, vándorolt, ki tudja meddig, igen nagyon sokáig, reggeltől egészen esteleg. Akkor tért haza a nagy útról.  – Hej, öreganyám! – kiáltotta már a küszöbön. – megtudtam, hogy én vagyok a legerősebb, legügyesebb, legvitézebb az egész vidéken. Nem is tudtam eddig.  – Aztán hogyan tudtad meg? – kérdezte az egér öreganyó.  – Hát az úgy volt – kezdte a kisegér -, hogy kibújtam a lyukból, és mentem, mentem, egészen a tengerig. Se széle, se hossza annak a tengernek, iszonyatosan nagy volt, s csak úgy csapkodtak a hullámok. De én nem ijedtem ám meg tőle! Belevetettem magam, és átúsztam. Magam is csodálkoztam, milyen jól úszom.  – Hol van az a tenger? – kérdezte az öreganyja.  – A lyukunktól napkelet felé.  – Ismerem azt a tengert. Rénszarvas szaladt erre a múltkor, annak a patája nyomában gyűlt meg a víz.  – Hallgasd csak tovább! – folytatta a kisegér. – Megszárítkoztam a napon, és továbbmentem. Hát egy roppant hegy tövébe értem, de olyan magas volt az a hegy, hogy a csúcsán megakadtak a felhők. Rengeteg erdő a tetején. Már csak nem kerülöm meg – gondoltam. Nekifutottam és átugrottam! Magam is csodálkoztam, mekkorát tudok ugrani.  – Azt a hegyet is ismerem – bólintott az öreganyó. – Vakondtúrás van a szarvasnyomtengeren túl, egy bokor fű nő a tetején. Sóhajtott az unokája, de csak mondta tovább:  – Megyek tovább, mit látok? Két hatalmas medve viaskodik egymással. Egy fehér meg egy fekete. Bőgnek, üvöltenek, egymás csontját tördelik. Csakhogy én nem féltem tőlük! Közébük rontottam, és egyiket jobbra röpítettem, a másikat balra. Magam is csodálkoztam, hogy puszta kézzel bánok el két medvével!  – Ismerem azokat a medvéket is – felelte rá az egér öreganyó -, az egyik a fehér pille, a másik a légy. Erre már sírva fakadt a kisegér.  – Hát akkor se erős nem vagyok, se ügyes, se vitéz? Szarvas nyomot úsztam át, vakondtúráson ugrottam keresztül, pillét meg legyet gyűrtem le? Azt mondta erre bölcsen öreganyó:  – Egy ilyen pöttömnyi kisegérnek, mint te vagy, a szarvas nyom: végtelen tenger, a vakondtúrás: égig érő hegy, a pille meg a légy: medvék. Ha nem ijedtél meg egyiktől sem, akkor csakugyan te vagy a legerősebb, legügyesebb, és a legvitézebb kisegér az egész vidéken.

A mese forrása:

További népmesék a Népmesekincstár kötetekben:

Hétéveske; A hétéves gyermek; A macska farka; Guruljborsócska

  

Melyik ér többet?; Bátor Jankó; A hétszépségű királykisasszony

A kíváncsi fiú; A nehéz kosár meg a könnyű

Dal:

Cifra palota, zöld az ablaka kezdetű magyar népdalt Kodály Zoltán gyűjtötte 1912-ben a Csík vármegyei Kászonjakabfalván. A dal egy változata a Kicsi vagyok én.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

happy wheels