…mesÉLJÜK EGYÜTT AZ ÜNNEPET!- ADVENT

Évek óta fontos célomnak tekintem, hogy minél több gyerekhez, sok-sok intézménybe és családhoz jussanak el népmesék. A huszonnégy ünnepváró nap huszonnégy lehetőség, olyan különleges varázslatra, amelyben az is kap, aki ad, és az is ad, aki kap. Mesélni és mesét hallgatni olyan ajándék, amely nem kerül semmibe, mégis nagyon sokat ér, felejthetetlen pillanatokat jelent; közösen megélt örömet és élményt nyújt a mesélőnek és a mese hallgatójának egyaránt. Olyan erő, amely építi, gazdagítja, megerősíti és segíti megtartani az emberi kapcsolatokat.  2014-ben még csak néhány gyermekotthonba vittük az adventi meséket, azután álmodtunk egy nagyot. Arról, hogy az óvodákban, iskolákban, családokban, gyermekotthonokban is népmesék, legendák kerülnek az adventi naptárba. Azt is álmodtuk, hogy egy mesekönyvből, a világ sok-sok táján mesélnek a huszonnégy ünnepváró napon. Teljesült az álmunk. 2019 -ben a világ minden táján csatlakoztak intézmények és családok a mesÉLJÜK együtt az ünnepet programhoz. Remélem az idén is sokan mesélnek-mesélünk együtt ebben az időszakban, és már készülnek az adventi mesenaptárak.

A Kerek élet fája című mesekalendárium, az év ünnepeit járja körbe, számos jeles naphoz talál benne meséket az olvasó, így az adventi időszakhoz is tucatnyi mese, mondóka és találós kérdés kapcsolódik az öröknaptárként használható kötetben.

További részletek, rendelés: Bajzáth Mária: Kerek élet fája (animuscentral.hu)

Az állatok karácsonya című lapozó, hangutánzó mese, az állatok szemszögéből meséli el a karácsony éjszakáját, Jézus születését.

24 nyomtatható, letölthető népmese, legenda, mondóka:

Mesetár ötletek

További mesék – segítségként összegyűjtöttem az eddig megosztott adventi népmeséket::

Bajzáth Mária (vál.): Adventi népmesék és legendák: 24 ünnepváró történet a világ minden tájáról.

2016-ban jelent meg utoljára, már csak antikváriumban kapható:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

happy wheels