Az okos lány

Volt egyszer egy királyfi, aki házasodni készült, de
olyan feleséget akart, aki madárnyelven is ért. Egyik házassági
ajánlat a másik után érkezett hozzá hatalmasabbnál hatalmasabb
királyoktól, de nem kellettek neki a királykisasszonyok,
mert egyik sem tudott madárnyelven. Emésztette
a gond, lassacskán elhagyta a remény, fogta hát a puskáját,
és elindult vadászni, hogy könnyítsen a szívén. J;írt-kelt reggeltől
napszálltáig, de nem a vadászaton járt az esze, hanem
örökké csak azon rágódott, hogy nem tud kedvére való asszonyra
lelni. Esteledett már, és éppen egy kaptatán haladt
felfelé, amikor egy öregembert meg egy leányt pillantott
meg, akik előtte iparkodtak felfelé a magaslatra vezető
úton. Azok ballagtak elöl, ő meg szép lassan utánuk. Egyszerre
csak hallja, hogy a lány így szól az öreghez:
– Apám, vesd a lábadat a válladra, úgy szaporábban haladunk
előre .
– Miket fecsegsz, te gyerek, hogyan vessem a lábamat a
vállamra?
– Nem is a lábadról beszéltem én! Azt akartam mondani,
hogy húzd le a cipődet, és akaszd a válladra, hogy fürgébben
lépkedhessünk
Tetszett ez a beszéd a királyfinak, aki mögöttük haladt.
Hamarosan újra megszálalt a lány:
– Apám, segíts engem, akkor majd én is segítlek téged,
hogy hamarébb hazaérjünk, hiszen ránk esteledik.
– Eredj már, lányom, mi módon segíthetnék neked én,
az öregember?
r 8o
– Nem úgy értettem én azt, apám, hanem úgy, hogy beszélgess
velem, azután majd én is beszélgetek veled, és így
gyorsabban telik az idő.
Felderült a királyfi szíve e szavak hallatára, és mivel leszállt
a sötétség, és amúgy sem tudott volna már visszatérni
a palotába, eltökélte magában, hogy követi az előtte menőket,
akárhová visz az útjuk. Hamarosan egy kunyhó tűnt fel
a domb tetején. Az öreg meg a lánya egyenesen arra tartott.
A királyfi megvárta, amíg bemennek, azután se szó, se
beszéd, nagy hirtelen rájuk nyitotta az ajtót.
– Jó estét kívánok uraságtoknak Hogyan, hogy ilyen
némán, hang nélkül talállak benneteket?
Azt akarta ezzel mondani a királyfi, hogy miért nincs
kutyájuk, amelyik ugatással jelezte volna jövetelét. A lány
azonnal elértette a dolgot és rávágta:
– Volt, nincs, de maid lesz újra!
Azután hellyel kínálta:
– Foglaljon helyet az úr minálunk!
– Itt maradnék én, ha szabad, még éjszakára is, mivelhogy
vadászat közben meglepett a sötétség.
– Szívesen látjuk éjszakai szállásra!
A kunyhó mélyén a lány anyja ült, és gyolcsot szőtt. Körülötte
kuporogtak kicsinyei pucéran és mezítláb.
– Van itt köcsög, de nincsen rajta máz!
Úgy értette a királyfi, hogy a kicsik ruha nélkül, lábbeli
nélkül olyanok, mint egy köcsög máz nélkül.
– Az agyag megvan, majd bevonjuk mázzal! – felelte
azonnal a leány, vagyis hogy az anyja most szövi a ruhának
valót a gyerekeknek
Nem sok harapnivaló volt a házban, ezért az öreg megparancsolta,
hogy vágjanak le egy kakast. Mikor megsült,
letelepedtek mindnyájan az asztal köré. A leány feldarabolta
a szárnyast, apjának osztva a fejet, anyjának a hátát, a királyfinak
a szárnyait, a gyerekeknek pedig a húsos részeket.
Mikor az öreg látta, hogy mit művel a leány a kakassal,
ISI
összenézett a feleségével, de restellte szóvá tenni a dolgot a
vendég előtt. Mikor azután pihenőre tértek, elővette a
leányt:
– Édes gyermekem, hogyan is oszthattad el így a kakast?
Hiszen a vendégünk éhes gyomorral feküdt le!
– O, apám, hát nem értetted a dolgot? No majd megmagyarázom.
Te, a család feje kaptad a kakas fejét, anyának a
háta jutott, mert az olyanforma, mint egy hajó, és őrá nehezedik
családunk hajójának kormányzása, a vendégé lettek
a szárnyak, mivelhogy ő holnap továbbröpül innét, a húsos
falatok pedig kinek járnának, ha nem a gyerekeknek, hiszen
ők a család húsa. :frted már, jó apám?
A szoba, ahol apa és leánya beszélgettek, szomszédos volt
azzal, amelyikben a királyfi hált. Hallotta a párbeszédet, és
módfelett tetszett neki. Azt gondolta magában, hogy lám,
ilyen asszonyt keresett ő mindig, aki érti az effajta „madárnyelvet”.
Virradatkor elbúcsúzott a királyfi, és útra kelt. Mikor hazaért
a palotába, hívatta szolgáját, és átadott neki harmincegy
cipót, egy karika sajtot, egy sült, töltött kakast, meg
egy tömlő bort. Az egészet egy zsákba rakta, és elmagyarázta
neki, hogy merre visz az út a kunyhóhoz, ahol ő az elmúlt
éjszakát töltötte. A kunyhó körül lát majd egy leányt, amolyan
tizennyolc éves formát, annak adja mindezt.
A szolga fogta a zsákot, és útnak eredt, hogy teljesítse ura
parancsait. Engedelmet kérek, majd elfelejtettem mondani,
hogy induláskor a királyfi a következőket üzente szolgájával
a lánynak:
– Az én uram üdvözletét küldi, és azt üzeni, hogy a hónap
harmincegy napos, a hold telihold, a hajnal kukorékolóját
kitömték, és a birka bőre feszül.
Baktatott a szolga a kunyhó felé, amikor szembetalálkozott
néhány társával.
– Szerenecsés utat, Mihály. Hová tartasz ezzel a nehéz
motyóval, és mit cipelsz benne?
– Egy kunyhóba viszem fel a hegytetőre, az uraság küldi.
I 82
– Mi lehet abban a zsákban? Csiklandozza az orrunkat
az illata.
– Hogy mi? Kenyér, sajt, bor, no meg egy egész sült
kakas. Az úr rám bízta, hogy adjam oda egy szegény
leánynak.
– Te oktondi, te, rniért ne telepednénk le, és kóstolgatnánk
belőle, nem tudná meg az urad soha!
– Az ám, miért ne?
Leheveredtek a domboldalon a zöld fűbe, és nekiláttak a
zsák tartalmának.
Minél többet kóstolgatták, annál jobban megjött az étvágyuk
addig, addig, amíg hűlt helye lett tizenhárom cipónak,
a sajt fel ének, az egész kakasnak, meg a fele bornak.
Miután jót faltak, és nagyot ittak rá, a szolga megindult
a maradékkal a kunyhó felé. Amint odaért, megpillantotta
a leányt, és átadta neki a zsákot azokkal a szavakkal, amelyeket
ura a szájába rágott. A leány átvette az ajándékokat,
azután így szólt:
– Mondd meg a gazdádnak, sokszor üdvözlöm én is, köszönöm,
amit küldött, de a hónap csak tizennyolc napos, a
hold csak félhold, a hajnal kukorékolója volt, nincs, nem
jelzi a pitymallatot, a birka b őre pedig petyhüdt. Ám a galamb szépen kéri, hogy ne bántsa a disznaját. (Ez azt jelentette,
hogy a kenyerek száma csak tizennyolc, a sajt fele
meg az egész kakas hiányzik, a bor is csak fele annyi vagy
még annyi sem, de hogy a lány kedvéért ne bántsa a szolgát,
aki megdézsmálta a küldeményt.)
A szolga visszafordult, és a palotába érve, elmondta a királyfinak,
hogy mit üzent a lány, csak éppen a végét felejtette
el.
A királyfi rögtön tudta, hányadán áll a dolog, és ráparancsolt
a másik szolgára, hogy rakja· el derekasan a társát.
Az első ütlegek után a szolga ordítani kezdett:
– Megállj, uram, várj egy kicsit, még valamit üzent az
a lány, csakhogy elfelejtettem átadni.
– No mi az? Ki vele gyorsan!

– Azt üzeni, hogy a galamb kedvéért ne üssed a disznódat!
– Ó, te tökfilkó-kacagott a királyfi-, miért nem mondtad
előbb, nem húzattalak volna deresre!
Hát így esett a dolog valahogy.
Néhány nap múlva a királyfi lakodalmat ült a lánnyal,
s volt nagy öröm dínomdánom! Én sem voltam ott, ti se
higgyétek el!

A lány aki rózsát nevetett, szerkesztő: Karig Sára, Fordító: Dimitrisz Hadzisz, Marovcsik Gyuláné, Európa Könyvkiadó (Budapest) , 1964