Mesék a fényről

Ma van a tavaszi napéjegyenlőség, kinn több lesz a világosság. Mesemondás és mesehallgatás közben belül is megszületik a ragyogás.
A külső és a belső világod fényéért mesélj ma (is) a magad, a mindenség,- és mindenki örömére.

Nagyon sok mesét találtok a Napról, a Holdról, a csillagokról, a külső és belső fényről, a NÉPMESEKINCSTÁR sorozatban megjelenő MESEGYŰJTEMÉNYEIMBEN, és lejjebb találjátok a Fényhozó madár meséjének teljes szövegét, amely majd egy következő kötetben jelenik meg.

Bajzáth Mária: Itt vagyok ragyogok! Mesék a világ minden tájáról 0-4 éveseknek. Kolibri Kiadó
A nappal és az éjszaka 83. oldal

Bajzáth Mária: Járom az új váramat. Mesék a világ minden tájáról 4-6 éveseknek. Kolibri Kiadó.
A Nap meg az emberek, 10. oldal
A Nap és a Hold látogatása, 11-12. oldal.
A Nap a Hold és a csillagok, 24-25. oldal
Hogyan keletkezett az éjszaka? 28-29.oldal
Bajzáth Mária: Így megyek az iskolába. Mesék a világ minden tájáról 6-8 éveseknek. Kolibri Kiadó.
Hogyan mentették meg a vitézek a Napot meg a Holdat? 10-14. oldal
Kannon ajándéka, 199-200. oldal

Bajzáth Mária: Mi a legerősebb a világon? Találós kérdések és talányos mesék a világ minden tájáról. Kolibri Kiadó.
Találós kérdések az Égitestek és az Idő fejezetekből, kezdő, középhaladó és haladó szinten.

A TENGELICE ÉS A FÉNY

Iszonyú hosszú tél volt. Farkasordító hideg és rettentő sötét. Viharos szél kavarta a havat, egyik madár éhezett, a másik madár röptében fagyott meg. A rémült madarak a falu templomának eresze alá gyűltek: az erdőben már nem lehetett kibírni.
Mindegyik sírt, jajongott, annyira fázott. Akkor a sas, a madarak királya így szólt:
– Nincs mit tennünk, tüzet és fényt kell szereznünk valahonnan. Az emberek az égből hozták a tüzet. Megtehetjük mi is.
– Helyes! Jól beszél! Igaz! Bölcs beszéd! – csiripelték, csipogták, károgták, vijjogták mindenfelől az összesereglett madarak.
Igen ám, de ki hozzon fényt és tüzet az égből? A sas azt bizonygatta, hogy ő király, ő nem mehet, a nagy madarak mindenféle kibúvót kerestek: egyiknek lefagyott a szárnya, a másik sántít a bal lábára, a harmadiknak hiányzik egy farktolla, a negyediknek… már nem is tudom, mi baja volt.
A sas úgy döntött, hogy valamelyik apró madárnak kell erre a nagy feladatra vállalkoznia.
A pinty azt mondta, hogy ő csak énekelni tud, a kanári azt, hogy ő gyenge és a többi is mondott valamit, hogy ne neki kelljen mennie.
Akkor előállt a tengelice, és félénken mondta:
– Én szívesen elmegyek.
El is indult. Szállt egyenesen föl az égbe, szállt sokáig, végre a Nap közelébe ért. Majdnem belepusztult szegény, de nem nyugodott addig, míg egy fényes napsugarat a csőrébe nem fogott. Majd megvakult a fénytől, a tolla pedig megperzselődött a forróságtól. De nem hagyta magát, repült kitartóan, vitte a didergő, sötét Föld felé a napsugarat.
A madarak gyülekezete már messziről érezte, hogy közeledik a tengelice az égi fénnyel, a meleget adó tűzzel. Érezték mindnyájan, mert enyhe szél kezdett fújni, világosabb lett a mennybolt, csöpögni kezdett az eresz, megolvadt a hó.
A madarak nagy örömükben, hogy nem kell már fagyoskodniuk, észre sem vették a tengelice csupaszságát. Csak a szarka látta meg. Menten csörögni kezdett, a nagyobb madarak meg csúfondárosan nevettek a tengelicén.
Ám a kisebb madarak köréje gyűltek, és el kezdték öltöztetni. A pirók is adott neki egy tollat, a sárgarigó is. A feketerigó sem sajnált tőle egy farktollat, a vörösbegy pedig sapkát adott neki. A végén alig akadt madár, amelyik ne ajándékozott volna legalább egy kis tollpihét a kismadárnak, aki elhozta a meleget és a fényt.

(A fényhozó madár meséjének nagyon sok változata él a világ különböző tájain. Úgy írtam le, ahogy én mesélem, M.Sadoveanu gyűjtését és Víg Károly fordítását felhasználva.)