Mesék, mondókák, népdalok farsang idején

A farsang a nézőpontváltás, az átlényegülés ideje. Annak az új életnek és évnek a kezdete, aminek mágikus előkészítése már megkezdődik az újévi  szokásokban. Vízkereszttől, hamvazószerdáig tart. A farsang akkor jó, ha a gyerek és a felnőtt átlényegülhet „kibújhat a saját bőréből, ha más lehet, tökéletesen más, mint aki a valóságban. …néhány óráig azt játszhatja, hogy megváltozott, elvarázsolták, idegen és ismeretlen lett hirtelen.” A farsang zajos mulatozás, tréfacsinálás, bolondozás, eszem-iszom, a tánc, a lakoma, a szerelem, a dal időszaka, valódi örömünnep. A hagyományban farsang egyértelműen a felnőttek ünnepe volt, de a felnőtt kultúrában a háttérbe szorult, és bekerült az intézményes nevelés keretei közé. Ma már szinte minden óvodában és iskolában tartanak farsangot-jelmezbált, amely bár tartalmában és formájában eltér a hagyománytól, mégis alkalmat ad az átváltozás át-és megélésére, és minden korosztály számára valódi öröm-és élményforrás lehet.
Segítségképp válogattam népmeséket, népdalokat átváltozásról, fánkról, örömről, nevetésről, táncról.

Mesék arról, hogy milyen más bőrébe bújni:

Farsang idején bárkivé és bármivé válhatunk. Tét nélkül próbálhatjuk ki, milyen királylánynak, boszorkánynak, törpének, lovagnak lenni. Állattá változhatunk. Az első mesében a kakas és a páva segít majd más bőrébe bújni. 

Miért rövid a kakas farktolla? (Óvodás kortól ajánlom)
csuvas mese

Élt egyszer egy kakas. Nagyon szép volt a farka. Odament hozzá a páva.
– Kakas koma, a te farkad sokkal szebb, add kölcsön nekem, amíg elmegyek a lakodalomba!
– Ha farok nélkül maradok, kinevetnek a tyúkok – felelt a kakas.
– Add ide, visszahozom neked a lagziból! – kérte a páva.
– Jól van, de pirkadat előtt itt légy! – mondta a kakas.
A páva fogta a farkat, és elsietett a lagziba. Beesteledett.
A tyúkok aludni tértek. A kakas is felült a rúdjára és elaludt. Éjfél közeledett. A kakas felébredt. A páva még nem jött vissza. „Ha énekelek, a hangom hallatára biztosan hazajön” – gondolta a kakas, és rázendített:
– Kukurikúú!
De a páva nem jött. A kakas kicsit várt, aztán újra elaludt és álmot látott. Azt álmodta, hogy a páva jön hazafelé. Ahogy jött az úton, söröshordókon lépkedett és föltartotta a farkát. A kakas megint fölébredt és körülnézett. A páva még mindig nem volt otthon. Kint már pitymallott . A pávának nyoma sem volt. A kakas kétségbeesett. „Biztos megtámadta őt az ellenség. Még egyszer énekelek, hátha felfigyel” – gondolta, és éles hangon rázendített:
– Kukurikúú! Kukurikúúú!
Kint már megvirradt. A páva még akkor sem ért haza. Azóta nem is tudom, hányszor pirkadt meg,de kakas még mindig a Nappal kel, és várja vissza a pávát… A páva meg tudjátok mit csinál azóta is? Páváskodik. Közben meg mondogatja:

Cserebere, fogadom

Többet vissza nem adom

Még élek, enyim lesz,

Hóttom után tied lesz!

(A csongrádi gyűjtésből származó mondóka természetesen nincs a szövegben, én mesélem így .)

Utánzó játékok:

  • utánozzuk a kakas mozgását, hangját
  • utánozzuk a páva mozgását, hangját
  • kendők segítségével legyünk kakasok, vagy pávák
  • járjunk pávatáncot (ezeket érdemes megnézni a weben
  • játszunk kakasviadalt (Kijelöljük a küzdőteret: a gyerekek rajzolnak a egy kört, vagy leteszünk egy karikát. Ebbe ketten beleállnak, és karbafont kézzel, vagy egymásnak támasztott háttal, és megpróbálják kilökni a másikat a körből. Aki a másikat kilöki a körből, az győz. Nehezítés: fél lábon játszani. )

A kiszámoló segít eldönteni, hogy ki játsszon kakasviadalt:

Két kis kakas összeveszett,

A verembe beleesett.

Két kis kaaInc-pinc, palapinc,
Pista koma, te vagy kint!

 

További állatos mesék arról, hogy milyen mások bőrébe bújni:

  • Miért lett vörös a róka? (Bajzáth Mária : Itt vagyok, ragyogok!  Kolibri Kiadó.126. oldal)
  • Miért rövid a kakas farktolla? (Bajzáth Mária: Járom az új váramat. Kolibri Kiadó.48.oldal)
  • Miért fekete a holló? (Bajzáth Mária: Járom az új váramat. Kolibri Kiadó. 50-51. oldal)
  • Miért tekinget körül a teve mikor iszik? (Bajzáth Mária: Járom az új váramat. Kolibri Kiadó.52. oldal)
  • Hogyan cserélt bőrt a bivaly és a szarvasmarha ? (Bajzáth Mária: Így megyek az iskolába. Kolibri Kiadó.38. oldal)
  • Hogyan lett a cápa? (Bajzáth Mária (vál.) (2018) : Én, senki, segítség. Népmesék a világ minden tájáról. 9 éves kortól. Kolibri Kiadó.38. oldal 
Népmesekincstár sorozat kötetei

Pánkók, fánkok és még sokan mások

Magyarországon a XIX. században terjedt el a fánksütés, és egyre több helyen lett szokássá, hogy vízkereszttől – hamvazószerdáig tartó farsangkor az asztalra kerüljön ez a finomság. A pánkó szó is fánkot jelent, Erdélyben máig is használják. A szó forrása a német Pfannkuchen. 

Vajaspánkó
orosz mese

Élt egyszer egy öregember és egy öregasszony. Kéri az ember az asszonyt:
– Süss nekem anyjuk vajaspánkót!
– Ugyan miből süssek? Egy csepp lisztünk sincs.
– Ej, te asszony! Kapard le a kosár oldalát, seperd fel a magtárt: hátha kerül így egy kis liszt.
Úgy is tett az öregasszony: lekaparta a kosár oldalát, felseperte a magtárt, s került is liszt két marékkal. A tésztába tejfelt kevert, pánkót vágott belőle, kisütötte vajban s kitette a pánkót az ablakba hűlni.
Elunta magát a vajaspánkó, legurult a lócára, a lócáról a padlóra, s a padlóról legurult az ajtó felé. Átgurult küszöbön a tornácra, a tornácról a lépcsőre, a lépcsőről az udvarra, az udvarból túl a kapun, mindig messzebb és messzebb. Gurult, gurult az úton és szembe jött vele egy nyúl.
– Megeszlek te vajaspánkó!
– Ne egyél meg sandaszemű! Inkább hallgasd meg milyen szépet énekelek neked! A nyúl hegyezni kezdte a fülét, s a vajaspánkó rákezdte az éneket:

Vajaspánkó a nevem
Elmondom eredetem:
Magtárban sepertek,
Kosárról kapartak
Tejfellel kevertek
Kemencén sütöttek
Ablakon hűtöttek.
Megszöktem az otthonomtól
Gazduramtól, asszonyomtól
Mért féljek nyúl tőled?
Megszököm előled!

S tovább gurult. Úgy eltűnt a nyúl szeme elől mintha ott sem lett volna. Begurult a vajaspánkó az ösvényen az erdőbe, s találkozott a farkassal.
– Megeszlek te vajaspánkó!
– Ne egyél meg ordas farkas! Szépet énekelek neked. És fújni kezdte:

Vajaspánkó a nevem
Elmondom eredetem:
Magtárban sepertek,
Kosárról kapartak
Tejfellel kevertek
Kemencén sütöttek
Ablakon hűtöttek.
Megszöktem az otthonomtól
Gazduramtól, asszonyomtól
Megszöktem a nyúltól,
Miért féljek farkas tőled ?
Mindjárt megszököm előled!

S tovább gurult. Úgy eltűnt a farkas szeme elől mintha ott sem lett volna. Gurult, gurult a vajaspánkó az erdőben, s szembe jött vele a medve. Csörtet, töri a lombot, rontja a bokrot.
– Megeszlek te vajaspánkó!
– Ne egyél meg tányértalpas, ugyan miért is ennél meg? S a vajaspánkó már rá is kezdte:

Vajaspánkó a nevem
Elmondom eredetem:
Magtárban sepertek,
Kosárról kapartak
Tejfellel kevertek
Kemencén sütöttek
Ablakon hűtöttek.
Megszöktem az otthonomtól
Gazduramtól, asszonyomtól
Megszöktem a nyúltól,
Ordas farkas úrtól,
Miért félnék medve tőled?
Megszököm mindjárt előled!

S tovább gurult. Úgy eltűnt a medve szeme elől mintha ott sem lett volna. Gurult, gurult a vajaspánkó, s szembe jött vele a róka.
– Jó napot vajaspánkó! Ej milyen jóképű, milyen pirospozsgás vagy! De a vajaspánkó már rá is kezdte:

Vajaspánkó a nevem
Elmondom eredetem:
Magtárban sepertek,
Kosárról kapartak
Tejfellel kevertek
Kemencén sütöttek
Ablakon hűtöttek.
Megszöktem az otthonomtól
Gazduramtól, asszonyomtól
Megszöktem a nyúltól,
Ordas farkas úrtól,
Mackó Miska úrtól,
Miért féljek hát tetőled?
Megszököm könnyen előled!

– Felséges ének! – szólt a róka. Csak az a baj, hogy megöregedtem kedvesem, rosszul hallok. Ülj csak ide az orrocskámra, s fújd el még egyszer!
Nagyon jól esett a vajaspánkónak, hogy így megdicsérték az énekét. Felugrott a róka orrára és újrakezdte:
– Vajaspánkó a nevem…
Abban a pillanatban a róka-hamm-bekapta. Ha a róka a vajaspánkót be nem kapta volna, az én mesém is tovább tartott volna! Itt a vége, fuss el véle, kerekerdő közepébe!”

( Az orosz népmesét Rab Zsuzsa fordította, a szöveg forrása:Mese: A vajaspánkó (network.hu) )

A farsang hangsúlyozottan a bőség, sőt a mértéktelenség jegyében zajló időszak volt. A farsangi fánk ugyanaz a kelt-tészta, mint ami a kalácssütéskor elkészül, de ilyenkor zsírban sütik ki.

Ha van rá mód, süssünk, kóstoljunk farsangi fánkot !

Mondóka

Óh! szép farsang, kedves idő.
Elmúlt már az ó-esztendő.
Az újban is vigadjanak.
Nekem fánkot adjanak.
Ha nincsen a házba,
Van a kamarába,
Csak egy darab jusson
Az én nyársacskámra.
(A csokvai gyűjtésben szalonna szerepel a fánk helyén, de ezt szabadon módosíthatjuk, ahogy tették ezt a régiek is. )

Népdalok

Szvorák Katalin: Hipp, hopp farsang – A farsangi napokba – Fassang, fassang – Majd úgy fogunk táncolni

Miért ünnepelünk?

Mese az ünnep erejéről

Az ünnep olyan különleges időszak („megszentelt idő”), mikor a közösség a megszokottól eltérő módon viselkedik, ünnepi szokásokat hajt végre. Az ünnepet minden emberi kultúra ismeri, az ember „homo festivus”. (Mohay)„Mindannyikunkba bele van oltva az ünneplés képessége”, de az ünneplés szocializációs gyakorlat is, tanítani kell. Minden kultúra tanítja a fiatalokat ünnepelni. „Ünnepet csak kapni lehet.” (Pilinszky)Az ünneplés, a közösség összetartozásának tudatát fokozza.

A farsang zajos mulatozás, tréfacsinálás, bolondozás, eszem-iszom, a tánc, a dal időszaka, valódi örömünnep. A mese az ünnep erejéről, nemcsak a farsanghoz, hanem minden ünnephez kapcsolódik

Hogyan tanult meg az ember ünnepelni, dalolni és táncolni?
eszkimó mese

Valamikor réges-régen a tengerparton élt egy ember meg egy asszony. A férfi nagy vadász volt, vadászútjai során messzi tájakra is elkóborolt; máskor meg kajakba ült, tengerre szállt, hogy fókát ejthessen el.
Embert soha sem láttak, emberlakta helyekre még vadászútjai során sem tévedt a tengerparti férfi.
Egy napon fiuk született. Ahogy a fiú fölcseperedett, az apja íjat adott a kezébe, megtanította nyilazni. A fiúból hamarosan éppen olyan jó szemű, biztos kezű, nagy vadász lett, mint az apja volt.
Hanem egy este hiába várták haza, csak nem jött. Várták reggelig, vártak, amíg ismét beal­ko­nyul, a fiúnak se híre, se hamva. Apja, anyja a keresésére indult, de nyomát sem lelték, eltűnt a fiú mindörökre.
Született egy második fiuk. Ebből is nagy vadász lett, egy napon ez is elindult hazulról, csak úgy magányosan, s ennek a második fiúnak is nyoma veszett.
Született egy harmadik fiuk. Ebből is nagy vadász lett. Aprócska korában apró nyíllal vette célba a vadmadarakat, s ahogy kicsit megemberesedett, az apja odaadta neki eltűnt fivérei szép fegyvereit, nagy nyilait, ezekkel vadászott a harmadik fiú rénszarvasra meg más nagyvadra. Az apa már csak a tengert járta.
A harmadik fiú egy napon vadászat közben meglátott egy nagy sast. Az a sas először csak szitált a levegőben, aztán kerengeni kezdett a harmadik fiú felett. Az fölemelte íját, hogy le­terítse a sast, de a nagy madár villámgyorsan földre szállt, ledobta tollruháját, ember képében állt a harmadik fiú elé, és így beszélt hozzá:
– Én az vagyok, aki megölte a két fivéredet. Megöllek téged is, ha nem teszel erős fogadást arra, hogy mikor hazatérsz, ünnepeket fogtok ülni, s ünnepeiteken dallal és tánccal vigadoz­tok.
– Megteszek mindent, amit kívánsz – mondta a harmadik fiú -, megteszek mindent, de nem tudom, mit jelentsen az, hogy ünnepet ülni, dalolni.
– Megfogadod-e, amire kérlek, vagy nem fogadod meg?
– Megfogadom, de nem értem, hogyan kell ünnepelni, dalolni, táncolni.
– Gyere velem, anyám majd megtanít mindarra, amit tudnod kell. A fivéreid nem akartak semmit sem megtanulni. Gyűlölték az ünnepeket, gyűlölték a dalt, ezért kellett meghalniuk. Te most gyere velem, s mihelyt megtanultad, hogyan kell a szavakat dalba szedni, hogyan kell öröméneket énekelni, örömtáncot járni, ha mindezt megtanultad, békességben hazatérhetsz.
Elindultak. Magas hegyeken keltek át. A sas nem sas, hanem ifjú ember képében járta a he­gye­ket, csillogott szépséges tollruhája. Hegyeken-völgyeken, sötét szorosokon át mentek, végül egy meredek sziklacsúcs tövébe értek. Fönn a sziklacsúcson ház emelkedett. Abból a házból körös-körül látni lehetett a síkságot, ahol az emberek vadásztak. Megmászták a hegyet. A ház elé értek. A házból különös hangok hallatszottak: kopp… kopp… kopp… – mintha ezer meg ezer kalapács dobbanna hatalmas üllőn.
– Hallassz-e valamit? – kérdezte a sas.
– Mintha ezer meg ezer kalapács dobbanását hallanám – mondta a harmadik fiú.
– Anyám szívének dobogását hallod. És most állj meg itt, várj rám, én bemegyek anyámhoz, s megmondom neki, hogy megérkeztél.
A sas bement a házba.
Hamarosan visszajött a harmadik fiúért. Most a sassal együtt ő is bement a házba, s ott meg­látta a sas anyját. Öreg volt, megtört és szomorú. A fia nagy fennhangon így beszélt hozzá:
– Elhoztam hozzád, anyám, ezt az ifjút, aki erősen megfogadta, hogy ünnepet ül, mihelyt hazatér az övéihez. De nem tudja, miként kell ünnepelni, hogyan kell a szavakat dalba szedni, dobolni, örömtáncot járni. Anyám! Az embereknek nincsenek ünnepeik, tanítsd meg ezt az ifjút, hogyan kell ünnepelni, dallal, dobszóval és tánccal örvendezni!
A sas anyja fölvidult. Megköszönte fiának, hogy elhozta hozzá az ifjút, aztán így beszélt:
– Mindenekelőtt építsetek tágas, szép házat, ahol sokan összeseregelhetnek!
A sas és a harmadik fiú tágas, szép házat épített. A sas anyja azután megtanította a harmadik fiút arra, hogy miként kell dobot készíteni, hogyan kell szép ütemre dobolni, hogyan kell énekelni, táncot járni.
Mikor mindezt megtanulta, a sas visszakísérte az ifjút oda, ahol összetalálkoztak, onnan aztán hazament a szüleihez. Apjának, anyjának rendre elmesélte, mi történt vele, hogyan tett erős fogadást a sasnak arra, hogy az emberek ezentúl ünnepeket ülnek, dallal, tánccal vigadoznak.
Az apa és a fiú tágas, szép házat építettek. Azután vadászni mentek, nagy zsákmánnyal tértek vissza, hogy bőségesen legyen hús a tágas, szép házban. Ezután dobokat csináltak, dalba szedték azt, amiben örömüket lelték, megénekelték a vadászatot, a napkeltét és a napnyugtát, megénekelték azt is, amitől féltek: a viharokat, az égzengést és a sötétséget.
Mikor már sok dalt tudtak, a harmadik fiú nagy útra indult, hogy vendégeket hívhasson az ünnep­ségre. Messze vidékeket járt be, emberekkel találkozott, emberekkel, akik párosával jártak, és farkasok, rókák meg más vadak bőrét viselték.
A tágas ház megtelt vendégekkel. Megkezdődött az ünnepség. A vendégeket jóltartották hússal, mikor a hús mind elfogyott, ajándékokat osztottak szét köztük. Az apa és a fiú ezután daloltak és táncoltak. Vendégeiket is megtanították dalolni, táncolni. Daloltak és táncoltak egész éjszaka, a dobok tamtamja úgy hangzott, mintha ezer meg ezer kalapács dobbanna hatal­mas üllőn, úgy hangzott, mint a sas öreganyjának a szívdobogása.
És csak mikor véget ért az ünnepség, mikor szétszéledtek a vendégek, az apa és a harmadik fiú csak akkor vette észre, hogy a vadak prémjét viselő ember formájú vendégek voltaképpen állatok voltak. Az öreg sas küldte őket, s oly nagy volt a dal meg a vigasság ereje, hogy a rókák, a farkasok meg a többi vad az ünnepség idejére mind emberré változhattak.
Egyszer ismét vadászútra indult a harmadik fiú. Ismét találkozott a sassal, és az ismét elvitte őt az anyjához. Az öreg sas megfiatalodott, vidám volt és erős, mert mikor az emberek ünnepet ülnek, dallal, tánccal vigadoznak, megfiatalodnak mind az öreg sasok.
A dal, a tánc, az ünnepek szent madara azóta is a sas.

(Fordította: Bartócz Ilona. A szövegváltozat forrása: Bajzáth Mária (vál.)(2015):Adventi népmesék és legendák. Meseközpont Alapítvány. p.46-50.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

happy wheels