ADVENT: 4. HÉT

 

 

adventi konyvA negyedik hétre A negyedik bölcsről szóló mese következik. Az Adventi Népmesék és legendák című könyvből.

A mese után karácsonyi mondókák és népköltések olvashatók. Mindenkinek békés, boldog adventi készülődést kívánunk!

 

A negyedik bölcs

A három napkeleti bölcs történetét mindenki ismeri. A negyedikről mesélek most nektek…

Élt egy ember Ekbatan városában a perzsa hegyek közt, Artabánnak hívták, és mélységes áhítattal és lelkesedéssel készülődött a Megváltó születésére. Eladott mindent, amije csak volt, az összes vagyonát és a háza árát is ajándékokra költötte. Három különleges drágakövet vett: egy zafírt, ami úgy ragyogott, mint az éjszakai égbolt, egy rubint, mely mélyebben izzott, mint a naplemente, és egy igazgyöngyöt, mely tisztább volt a magas hegyek hófedte csúcsainál.

Amikor egy ragyogó fehér csillag fénylett fel az égen, Artabán tudta: ez a jel, és útnak indult a három ajándékkal, hogy találkozzon a három bölccsel: Gáspárral, Menyhérttel és Boldizsárral az előre megbeszélt helyen.

Napokon keresztül ügetett gyors lábú lován; az utolsó napon pedig már vágtatott, hogy időben érkezzen a találkozóhelyre. A szíve könnyű volt és vidám: éjjelente látta a csillagot az égen, és alig várta már, hogy a saját szemével láthassa a Megváltót.

Háromórányira volt még a templom, így hát vágtatott tovább. Egy datolyapálma-ligetben lova megtorpant. Artabán egy idős férfi alakját vette ki a sötétben, aki az úton feküdt. A bőre sárga volt a mocsárláz miatt. Artabán nem tudta, mit tegyen. Ha segít a férfinak, nem ér oda a találkozóhelyre, és a többiek nélküle indulnak el. De ha most továbbmegy, a férfi meghal.

– Uram, vezess engem a szent úton! – imádkozott.

A haldoklóhoz lépett Artabán, és árnyékos helyre vitte, meglazította a ruházatát, vizet vitt neki, hogy megitassa és megmosdassa. A tarisznyájából orvosságot vett elő, hogy csillapítsa a lázát. Majdnem egy egész napig ápolta a beteget, mire az jobban lett, és lábra tudott állni; akkor a lován bevitte a legközelebbi faluba. Eladta a zafírt, hogy kifizesse a szállását, és pénzt adott a fogadósnak, hogy gondoskodjon róla, amíg fel nem épül. Így már csak két ajándéka maradt a Megváltó számára.

A férfi észrevette, hogy jótevője gondterhelt; megkérdezte, mi nyomja a szívét. Amikor Artabán elmondta neki, hogy minden bizonnyal lekéste a találkozót a három bölccsel, az öreg szelíden Artabánra mosolygott.

– Segítettél nekem, és én semmit nem adhatok cserébe, talán csak ennyit: prófétáink megmondották, a Messiás Betlehemben fog megszületni. Áldjon meg az Isten utadon, és vigyen el biztonságban oda!

Artabán sietett Betlehem felé, amilyen gyorsan csak tudott; szerette volna még időben beérni a többieket, hogy láthassa az újszülöttet. Később ért Betlehembe, mint Gáspár, Menyhért és Boldizsár, akik megtalálták Máriát és Józsefet a kis Jézussal, és lábához fektették ajándékaikat, az aranyat, tömjént és mirhát.

Artabán az utcákat járta, magánál tartotta a rubint és az igazgyöngyöt, hogy a kis Jézusnak adhassa, ám egy alacsony kőházból csendes énekszót hallott, egy asszony énekelt. Belépett. A házban egy anya ringatta álomba a gyermekét. Artabán kérdésekkel halmozta el az asszonyt: jártak-e ott napkeleti bölcsek, merre mentek, hol találja a Megváltót? Az asszony, kisgyermekét ringatva a karján, készségesen válaszolt: igen, a három bölcs jött és ment, ajándékokat hagytak a názáreti Máriának és a kisdednek, nem, a család már nincs a városban, előző éjjel eltűntek, azt rebesgetik, talán Egyiptom felé indultak. Artabán csalódottan töprengett, vajon mit kellene most tennie, hol kereshetné a Megváltót… Ekkor sikoltás hallatszott az utca felől, és rémült asszonyok csapata rohant el a ház előtt, karjukban a gyermekeikkel.

– Meneküljetek! Mentsétek a fiaitokat! Heródes katonái megölnek minden újszülöttet!

Artabán látta az asszony arcán a rémületet, ahogy magához szorította a kisfiát, de a katonák már dörömböltek is az ajtón Heródes nevében.

– Isten nevére kérlek, mentsd meg a gyermekem! – könyörgött az asszony.

Az anya elsápadt, szorosan magához ölelte a kisdedet. Artabán gyorsan az ajtóhoz szaladt, széles vállai betöltötték a nyílást. Katonák véres karddal rohantak az utcán. Megpillantották a szálfatermetű férfit az ajtóban, és megtorpantak a meglepetéstől.

– Magam vagyok itt – mondta szelíd nyugalommal Artabán, és hogy szavainak nyomatékot adjon, előhúzta a rubint. Szeméből olyan sugárzás áradt, melytől még a leopárdok is meghunyászkodtak volna.

A kapitány mohó vigyorral vette el a követ, és hangosan felkiáltott:

– Tovább! Itt nincs gyerek!

Mit tettem? – gondolta Artabán. – Elpazaroltam a Megváltó ajándékát… De ahogyan az asszonyra és a gyermekre nézett, tudta, hogy nem volt hiába.

– Isten áldjon meg azért, amit értünk tettél, ő kísérjen az utadon! – mondta az asszony.

Artabán Egyiptomban folytatta útját, a szent családot kereste Betlehemből, majd továbbment, és Alexandria városában betért egy héber pap házába, aki jól ismerte a próféciákat:

– Ne felejtsd, a királyt, akit keresel, nem palotában találod, és nem is a gazdagok és hatalmasok közt. Akik őt keresik, jól cselekednek, ha a szegényekhez fordulnak.

Így hát Artabán bejárta azokat a városokat, falvakat, ahol a szegények éheztek, ahol a pestis pusztította az ifjakat és a véneket. Nem talált királyt, akit szolgálhatott volna, de sok embert talált, akiknek segíthetett. Etette az éhezőket, felruházta a nincsteleneket, meggyógyította a betegeket, és közben őrizte az egyetlen megmaradt ajándékot: a gyöngyöt.

Hosszú, gyötrelmes évek teltek el, épp harminchárom, és Artabán haja fehérebb lett, mint a hó. Megfáradtan, halálra készen, de még mindig a királyt kutatva Jeruzsálembe vetődött. A zsidó húsvét időszaka volt ekkor. Nagy zsivaj és izgatottság verte fel a várost, a tömeg a damaszkuszi kapu felé sietett.

– Hová mentek? – kérdezte Artabán egy öregembertől.

– A Golgotára. Két embert fognak megfeszíteni ott, és egy harmadikat azért, mert azt állította, hogy ő a zsidók királya.

Az öreg, megőszült bölcs évek óta először mosolygott, és azonnal útra kelt. Végre tudta, hol keresse a Megváltót.

Útnak indult a tömegben a Golgota felé, remélve, hogy az utolsó drágakővel még meg tudja váltani Jézus szabadságát és életét. Ahogy azonban az emberek sűrűjében utat próbált törni magának, kiáltozásra lett figyelmes: katonák vonszoltak egy fiatal lányt a város felé.

– Ments meg! – zokogott a lány. – Apámmal érkeztem Perzsiából, de ő meghalt, és adósságban hagyott. Most el akarnak adni rabszolgának. Könyörgök, segíts rajtam!

Artabán a lányra nézett, azután a Golgotára; előhúzta az erszényéből az igazgyöngyöt, amely sosem volt olyan fénylő, mint akkor, és egy pillanatig szomorúan nézte.

– A Megváltónak őrizgettem – mondta végül. – De úgy tűnik, méltatlan vagyok rá, hogy ajándékot adjak neki. Tessék, húgom! Váltsd meg vele a szabadságodat!

A következő pillanatban elborult az ég, mennydörgött és villámlott, megrázkódott a föld; sűrűn kezdett szakadni az eső, és mindenki menekült. Az ősz Artabán lerogyott az út szélén; a lány pedig fölé hajolt, hogy felsegítse.

Bölcs arca ragyogott; felfelé nézett valakire, akit csak ő láthatott. Beszélni kezdett, mintha felelne a hangnak:

– Ha láttam volna nélkülözésed, ó, Uram, éhséged és szomjad csillapítottam volna! Számkivetettként a házamban otthont nyújtottam volna. Harminchárom évig kerestelek, de nem leltem nyomodra, nem segítettem neked, királyom.

Elhallgatott.

Valahonnan a magasból csendesen és szelíden így szólt egy hang:

– Bizony mondom néked, ha megcselekedted ezeket akár a legkisebb testvéremmel is, velem cselekedted meg!

– De mikor, Uram? – rebegte alig hallhatóan Artabán. – Mikor etettelek? Mikor itattalak? Mikor ápoltalak? Harminchárom esztendőn át kerestelek, és sohasem láttam az arcod…

És a vihar közepén egy alig hallható hang válaszolt neki, talán nem is hallotta más:

– Bizony mondom néked, amit a szenvedőkért tettél, azt értem tetted. Ez volt a te ajándékod nekem.

A szavak hallatán békés ragyogás világította meg Artabán arcát: olyan volt, mint a hajnal első sugara egy havas hegycsúcson. Hosszan sóhajtott még egy utolsót, megkönnyebbült. Útja a végéhez ért. Ajándékait elfogadták immár.

A negyedik bölcs megtalálta királyát.

(Orosz legenda és sok-sok mesélő nyomán)

 

Karácsonyi népköltések a nagyvilágból

 

Karácsony érkezése

(Román népköltés)

Jön karácsony, vén karácsony,

jön lassacskán, nehezen,

mert lesántult paripája,

és patkó is kéne rája,

patkó hófehér kalácsból,

s szeg beléje sült kolbászból.

És meg kéne őt itatni

egy veder jó borral,

orra alá odatartva!

Élj sokáig, házigazda!

(Fordította: Kiss Jenő)

 

Karácsonyköszöntő

(Bánáti sváb népköltés)

Köszöntünk, karácsony!

Jézus születését.

Elhozta lelkünkbe

az ő békességét:

szeretetet szívbe,

jóságot a házba,

ne hagyja el soha

ajkunkat a hála!

Rövidülnek éjek,

örüljünk jöttének,

reményt gyújt ő mindig,

zengjen hálaének!

(Mészely József fordítása)

 

Szép karácsony ünnepén…

(Magyar népköltés)

Szép karácsony ünnepén,

az a kívánságom,

legyen boldog mindenki

széles e világon!

Itt is, ott is, mindenütt,

legyen mindig béke!

Szeretet lakozzon az

emberek szívében.

 

Karácsonyi köszöntő

(Szlovák népköltés)

Erre, erre, kis legények,

a Kisdedet köszöntsétek!

Álljátok körül a jászlát,

s ki-ki nyújtsa ajándékát:

a friss vajat, zsenge tejet,

s szívében a szeretetet!

 

Induljunk már, álljunk tovább,

nehogy felzörgessük álmát!

Hadd aludjon, hadd pihenjen,

hogy szép napra ébredhessen!

Induljunk már, de íziben,

más gazda is vár örömben,

ne lopjuk tovább a napot,

mert a csillag leáldozott!

(Mészely József fordítása)

 

Karácsonyi mondóka

(Angol népköltés)

Karácsony első napja van,
köszönt és minden jót kíván
egy csíz a csupasz körtefán. (-)

Karácsony második napja van,
köszönt és minden jót kíván
két gerle és
egy csíz a csupasz körtefán. (-)

Karácsony harmadik napja van,
köszönt és minden jót kíván
három veréb-zenész,
két gerle és
egy csíz a csupasz körtefán. (-)

Karácsony negyedik napja van,
köszönt és minden jót kíván
négy nyafka macska,
három veréb-zenész,
két gerle és
egy csíz a csupasz körtefán. (-)

Karácsony ötödik napja van,
köszönt és minden jót kíván
öt szélkakaska,
négy nyafka macska,
három veréb-zenész,
két gerle és
egy csíz a csupasz körtefán. (-)

Karácsony hatodik napja van,
köszönt és minden jót kíván
hat tyúkanyó,
öt szélkakaska,
négy nyafka macska,
három veréb-zenész,
két gerle és
egy csíz a csupasz körtefán. (-)

Karácsony hetedik napja van,
köszönt és minden jót kíván
hét hattyú, tolla tiszta hó,
hat tyúkanyó,
öt szélkakaska,
négy nyafka macska,
három veréb-zenész,
két gerle és
egy csíz a csupasz körtefán. (-)

Karácsony nyolcadik napja van,
köszönt és minden jót kíván
nyolc nyúl a vadász oldalán,
hét hattyú, tolla tiszta hó,
hat tyúkanyó,
öt szélkakaska,
négy nyafka macska,
három veréb-zenész,
két gerle és
egy csíz a csupasz körtefán. (-)

Karácsony kilencedik napja van,
köszönt és minden jót kíván
kilenc kötényes kisleány,
nyolc nyúl a vadász oldalán,
hét hattyú, tolla tiszta hó,
hat tyúkanyó,
öt szélkakaska,
négy nyafka macska,
három veréb-zenész,
két gerle és
egy csíz a csupasz körtefán. (-)

Karácsony tizedik napja van,
köszönt és minden jót kíván
tíz tekergő kéményseprő,
kilenc kötényes kisleány,
nyolc nyúl a vadász oldalán,
hét hattyú, tolla tiszta hó,
hat tyúkanyó,
öt szélkakaska,
négy nyafka macska,
három veréb-zenész,
két gerle és
egy csíz a csupasz körtefán. (-)

Karácsony tizenegyedik napja van,
köszönt és minden jót kíván
tizenegy táncos, tarka úrnő,
tíz tekergő kéményseprő,
kilenc kötényes kisleány,
nyolc nyúl a vadász oldalán,
hét hattyú, tolla tiszta hó,
hat tyúkanyó,
öt szélkakaska,
négy nyafka macska,
három veréb-zenész,
két gerle és
egy csíz a csupasz körtefán. (-)

Karácsony tizenkettedik napja van,
köszönt és minden jót kíván
tizenkét ugra-bugra úr,
tizenegy táncos, tarka úrnő,
tíz tekergő kéményseprő,
kilenc kötényes kisleány,
nyolc nyúl a vadász oldalán,
hét hattyú, tolla tiszta hó,
hat tyúkanyó,
öt szélkakaska,
négy nyafka macska,
három veréb-zenész,
két gerle és
egy csíz a csupasz körtefán. (-)

(Tarbay Ede fordítása)

 

Karácsonyi köszöntő

(Palóc népköltés)

Jancsika, Jancsika te menj be előre,

térdet, fejet hajtsunk,

neked áldást mondjunk.

Ale, aleluja, Jószef és Mária!

Tudom, karácsonykor sok kalácsot sütnek,

ha nincsen a házba’,

vagyon a kamrába’

Bárcsak egy fél jutna

az én tarisznyámba.

(Csokva, 1912.)

 

Közmondások, szólások a karácsonyról

(km: közmondás; hm: helyzetmondat; sz: szólás)

 

Egyszer esik esztendőben karácsony. (km)

Fekete karácsony – fehér húsvét. (hm)

Ha Katalin kopog, karácsony locsog. (hm)

Hadd legyen (egyszer) neki (is) karácsonya! (hm)

Karácsony után egy kakaslépéssel nyúlik a nap. (hm)

Olyan, mint egy karácsonyfa (sz) (gúny)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

happy wheels