Öt kenyér

Hol volt, hol nem volt… Volt egyszer két jó ismerős.
Egyik nyáron vándorútra indultak. Az egyiknek három kenyér volt a tarisznyájában,
a másiknak kettő.
Idővel megéheztek. Megállapodtak egy szomorúfűz árnyékában, egy horgas
kút mellett, mindketten kivették a kenyerüket, és nekiültek enni. Mikor
a kenyeret kivették a tarisznyából, hát egy harmadik utasem ber, egy ismeretlen
is odaért. Megállt mellettük, köszönt, aztán kérte, hogy neki is adjanak
valamit enni, mert igen éhes, nincs nála semmi ennivaló, és nincs is honnan
venni.
-Tessék csak, jóember, egyen velünk együtt – mondták az idegen utasnak
– , mert lsten kegyelméből, ahol ketten esznek, ehetik három is.
Az idegen utas olyan éhes volt, hogy nem várt sok tessékelést: leült a két
ember mellé, hogy elfogyasszák az üres kenyeret, és hideg kútvizet igyanak,
mert egyéb nem volt.
Meg is ették mind az öt kenyeret, mintha nem is lett volna.
Mikor végeztek, az idegen utas elővett öt lejt az erszényéből, találomra
annak adta, akinek három kenyere volt, és így szólt:
-Fogadjátok el tőlem, jó emberek, ezt a csekély köszönetet azért, mert
szükségemben ennem adtatok: megihattok majd arrább néhány pohár bort,
vagy azt csináltok a pénzzel, amit kívántok.
Ezek ketten nem nagyon akarták a pénzt elfogadni, de a harmadik állhatatoskodására
végül mégis elfogadták. Az idegen utas elköszönt. Azok kicsit
még a fűz árnyékában maradtak. Beszélgetés közben két lejt ad a kétkenyeresnek
az, akinek három kenyere volt, és így szólt:
-Vedd, testvér, a részed, tégy vele, amit akarsz. Két egész kenyered volt,
két lej jár neked. Magamnak visszatartok három lejt, mert három egész kenyerem
volt, és amint tudod, mint a tiéd, éppen akkora.
– Hogyhogy?- mondja a másik keveslően.- Miért csak k-ét lej és nem
két és fél az egyformán járó igazságos rész? Megtehette volna az ember,
hogy semmit sem ad, és akkor hogyan lenne?
-Hogy is lenne?- mondta a három kenyeres. -Akkor ajándékba lenne,
ami az én három kenyeremért járna, meg az is, ami a te kettődért
járna, s maradtunk volna békességgel. De most a kenyerek ára benne
van a pénzes zacskóban: az enyémben három lej, a tiédben két lej,
mindegyikünknek a kenyerek száma szerint. Igazságosabban szétosztani,
azt hiszem, még a szentséges Úristen sem tudná.
– Dehogy, barátom – mondta a kétkenyeres -, nem gondolom, hogy
igazságos részemet adtad volna ki. Menjünk perre, s úgy legyen, ahogy
az ítélet szól.
– Menjünk a bíróság elé- mondta a másik-, ha elégedetlen vagy. Azt
hiszem, a bíróság is igazat ad nekem, pedig életemben nem jártam még
bíróságon.
Aztán elindulnak azzal az elhatározással, hogy pereskednek. Amikor
olyan helyre értek, ahol bíróság van, megjelentek a bíró színe előtt. Elkezdték
mondani az ügyet elejétől kezdve, egyik is, másik is: hogy együtt
gyalogoltak, együtt ettek; hány kenyere volt egyiknek is, másiknak is;
hogy evett az idegen utas velük egyetemben; hogy adott köszönetül öt
lejt és a háromkenyeres hogyan találta helyesnek elosztani a pénzt.
A bíró figyelmesen meghallgatta mindkettőjüket, és azt mondta a kétkenyeresnek:
– S n i n cs megelégedve az elosztással?
-Nem vagyok, bíró úr! – mondta az elégedetlen. – Mi nem szándékoztunk
az idegen utasembertől pénzt venni az ennivalónkért, de ha
már így esett, akkor egyformán kétfelé kell osztani azt, amit a vendégünk
adott. Úgy gondolom, ez a helyes, ha igazságot emlegetünk.
– Ha igazságot emlegetünk – mondta a bíró -, akkor legyen szíves,
adjon vissza egy lejt a másiknak, akinek maga szerint három kenyere
volt.
-Na, ezen igazán csodálkozom, bíró úr- mondta az elégedetlen ember
merészen -, azért jöttem a bíróság elé, hogy igazságot szolgáltasson
nekem, s úgy látom, maga, a törvénytudó még inkább megkárosít! Ha
éppen ilyen lenne lsten ítélete is, jaj lenne a világnak!
-Így látja maga- mondta nyugodtan a bíró-, de mindjárt meglátja,
hogy nincs így. Két kenyere volt?
– Igen, bíró úr, kettő.
-A társának három kenyere volt?
-Igen, bíró úr, három.
-Valami mellé valója volt valamelyiküknek?
-Semmi, bíró úr, csak a kenyér magában és a kútnak hideg vize, hogy
legyen annak üdvére, aki az úton járóknak megásatta.
-Az előbb mintha maga mondta volna- szólt a bíró-, hogy mindent
megettek, és mindegyikük egyformán evett, így van?
-Így van, bíró úr.
– Most hát állapodjunk meg a következőkben. Hogy tisztán tudhassuk,
ki hány kenyeret evett meg, mondjuk, hogy minden kenyeret három
egyenlő darabra vágtak! Hány darabja lett magának, ha, amint mondja,
két kenyere volt? .
– Hat darab lett volna, bíró úr.
-Hát a maga társának, akinek, amint mondja, három kenyere volt?
– Kilenc darab lett volna, bíró úr.
-Na most: mennyi együtt a hat darab meg a kilenc darab?
-Tizenöt darab, bíró úr.
– Hány ember ette meg ezt a tizenöt darab kenyeret?
-Három ember, bíró úr.
– Helyes! Hány darab jut egy emberre?
-Öt darab, bíró úr.
– Most emlékezzék csak: hány darab kenyere volt?
-Hat darab, bíró úr.
-De enni hányat evett meg maga?
-Öt darabot, bíró úr.
-És mennyi maradt fölöslegben?
-Csak egy darab, bíró úr.
– Most álljunk meg itt, ami magát illeti, és vegyük elő a másikat. Emlékszik
rá, hogy hány darab kenyere lett a társának?
-Kilenc darab, bíró úr.
– És mennyit evett meg belőle?
-Öt darabot, mint én, bíró úr.
-De fölöslegben mennyi maradt neki?
-Négy darab, bíró úr.
– Helyes! lziben megértjük egymást, olyan jól, ahogy csak lehet. Magának
tehát csak egy darab volt fölösen, a társának meg négy darab.
Mármost a maga megmaradt egy darabja és a társa megmaradt négy darabja
összevéve öt darab, ugye?
– Igenis öt, bíró úr. .
– Igaz-e, hogy ezt az öt darab kenyeret a maguk vendége ette meg,
és öt lejt adott maga szerint köszönet fejében?
– Igaz, bíró úr.
-Így hát magának csak egy lej jár, hiszen csak egy darab kenyere fölös,
vagy mondhatnánk úgy is, hogy eladó, hiszen pénzt kaptak érte a vendégüktől.

A társának
meg négy lej jár,
mert négy darab kenyere
volt fölösben.
Most tehát, legyen szíves,
adjon vissza egy
lejt a társának. És ha
úgy érzi, hogy igazságtalanság
érte, elmehet
az Úristenig is, és lesheti,
hogy ennél igazságosabb
ítéletet hozzon.
A kétkenyeres látta, hogy nincs min vitatkozni. Kissé sajnálkozva, de
visszaadott a társának egy lejt, és szégyenkezve elment.
A háromkenyeres pedig elámult az ítéleten. Megköszönte a bírónak,
aztán kilépett, és csodálkozva mondta:
-Ha mindenütt ilyenek lennének a bíróságok, akiknek nincs igazuk,
nem fordulnának szakadatlan és örökösen a bírósághoz.
Az embernyúzék pedig, akiket védőnek is csúfolnak, nem élhetnének
meg hazudozásból: elkezdenének dolgozni, vagy küszködniük kellene
egész életükben.
A jó embereket meg károsodás nem érné.

(Hegyek manók tündérek, szerkesztő: Dr. Ballér Piroska, Dinasztia Tankönyvkiadó (Budapest) , 2005)