Szakdolgozati interjúk

 Békefi Anna – ELTE TÓK

1. Úgy tudom, az óvoda végéig primadonna szeretett volna lenni, azután az iskolakezdés első napjától tanító néni. Mi vonzotta a tanári pályára és miért tartja nagyszerűnek mindmáig a pedagógiai munkát?

A képzeletbeli gyerekkori színpadot valóságos katedrára cseréltem, de folytattam-folyatatom a remek játékot és varázslatot. J. Oelkers szerint „a nevelés nem más, mint a folyamatosan változó beavatási hátterek előtt zajló kommunikáció.” A pedagógiai munka óriási lehetőség és felelősség, igazi csoda, ha megtalálom az összhangot a tanítványaimmal. Óriási sikerélmény minden nap, ha sikerül kíváncsiságot ébreszteni a tananyaggal kapcsolatban, és ébren is tartani, ha felkeltem a z érdeklődést a bennünket körülölelő világ iránt, és ennek egy szeletét én mutathatom meg. A pedagógia gyakorlata számomra egy felnőtt, és egy vagy több gyerek kapcsolata, amelyben a résztvevők mindegyike tanul és tanít.

2. Boldizsár Ildikó maga ajánlotta, hogy forduljak Önhöz, ha a mesék iskolai keretek közötti átadása iránt érdeklődöm, mint fogalmazott „a mesepedagógia elméletének és gyakorlatának kidolgozója Bajzáth Mária”. Mi indította e különálló terület életre hívására? Miért szükséges leválasztani a határterületekről és miért olyan fontos, hogy ez a tudományág létezzen?

Nem ismerek olyan gyereket, akihez nem vezet mesebeli út, gyakorló pedagógusként szükségem volt egy „táltos paripára”és ezt a népmese jelentette számomra.

Azonban a mesét az iskolában kb. négyféle módon közelítik meg:

• olvasd el
• válaszolj (gyakran értelmetlen) kérdésekre
• bábozd el vagy játszd el azt a részt, amikor…
• rajzold le

A mesét nem olvasni kell, hanem mondani és hallgatni, kérdésekre lehet válaszolni, de nem azokra, amelyek arról szólnak, hogy balra-vagy jobbra nézett a királylány, amikor nemet mondott a királyfinak? A bábjáték akkor működik a mesével kapcsolatban, ha a gyerek kapcsolatba kerül a bábozás során a saját „mágikus bábjával”, ehhez azonban a pedagógusoknak kellene először a mágikus bábjátékot megtanítani. Az eljátszott meserészletek élettelenek, a gyerekeknek gyakran semmi közük a szereplőkhöz és a jelenetekhez. A mese (ami alatt a népmesét értem a mesepedagógiában) ennél sokkal többet tud adni. A mese a pedagógia táltos paripája, vagyis univerzális segítő lehetne. A teljesség igénye nélkül: fejleszthető vele legalább 5 Howard Gardner által meghatározott intelligenciaterület a kulcskompetenciák jó része, tehetséggondozó, felzárkóztató, közösségteremtő- építő- megtartó erő. Korszerű, használható módszerekre van szükség, új szemléletre a mesékkel és a mesemondás tanításával kapcsolatban a pedagógusképzésben.

3. Mindebből kitűnik, hogy két nagy szerelme van, az iskola és a mese. Sokáig volt gyakorló pedagógus és már pályakezdőként szembement az árral, ösztönösen alkalmazta a később rendszerezett módszereit. Néhány példán keresztül megvilágítaná, milyen lehet egy kisdiáknak az Ön osztályában tanulni? Hogyan fogadják a „hagyományos” szemléletű tanárok az Ön módszerét?

Erre egy diákomnak kellene felelni, így egy volt tanítványom TDK dolgozatából idézek válaszként: „A felkészítő tanárom nagyon sokat mesél és minden problémára mesebeli megoldást talál. Az osztályunk folyamatosan a mesék világában él, és sokat tanulunk belőlük. Próbákat állunk ki, varázstárgyakat készítünk és nagy mesemondók életén-munkáin keresztül ismerkedünk meg új és még újabb történetekkel. A mesékből ötleteket kapok és sokszor egy-egy szereplő viselkedése kapcsán, elgondolkodom a saját cselekedeteim helyességén, és azon vajon igazam van-e egyes helyzetekben, vagy nem.” (Tóth Nikolett, 2009.TDK Az egyszülős családból jövő hősök útja a mesében és a valóságban)

A pedagógusok a képzéseken (pl. az akkreditált Mesepedagógia képzésen, vagy posztgraduális képzéseken) nyitottak, lelkesek, motiváltak, kreatívak. Aki ezen a pályán dolgozik, pontosan tudja mi az, ami működik a gyakorlatban, és mi nem. A mesepedagógia elmélete meggyőző, a mesék, amelyekkel dolgozom, a pedagógusokban is megszólítják a hőst. Nagyon sok,. a mesepedagógiai módszerét már használó óvónővel, tanítóval, tanárral vagyok kapcsolatban, jó tapasztalatokról számolnak be.

4. Közel húsz éve gyakorolja a mesepedagógiát gyerekekkel. Azonban csupán néhány éve kezdte el ennek elméletét felnőttek számára is megfogalmazni, átadni, tanítani. Melyek a mesepedagógia legfontosabb eszközei, módszerei?

A pedagógus rendelkezésére egy kimeríthetetlen kincsestár áll: sok ezer mese, a mesék rendje, a saját hangja, a mimikája, a teste (keze-lába stb.) saját személyiségének varázsa-ereje, a képzelet, és a fantázia.

A módszerek: a naponta ismétlődő mesélés és mondókázás a pedagógus közös játéka a gyerekekkel, amely minden résztvevő számára örömforrást jelent. A mesélés-mondókázás és a játék mellett fontos szerepet kap a tánc, a rajz, a mozgás, a kézművesség, az alkotás, a beszélgetés minden formája, az érzékszervek-érzékelés fejlesztése, kapcsolatkeresés mindennel, ami él, valamint az informatikai eszközök és az audiovizuális eszközök használata. A felsorolt tevékenységek a gyereket a mesék kapujához vezetik, amelyen keresztül a pedagógus segítségével lépnek be a mese terébe, ahol mindenki megkeresheti a mese számára érvényes, csak neki szóló üzenetét. A fenti tevékenységek célja az is, hogy segítségükkel a gyerek fedezze fel az összefüggéseket a világban, képes legyen ebben a rendszerben önmagát is elhelyezni, képes legyen kapcsolódni másokhoz, találja meg a helyét, rendben legyen.

5. Talán lehetetlen néhány szóban összegezni, mi a mesék igazi varázsa, csodája, mi mindent hordoznak, üzennek. Mégis hadd kérjem, írjon erről néhány mondatot, mint egy olyan ember, aki tanítványai, és saját életén keresztül is megtapasztalja, milyen valós segítő erő a mese.

A népmese számomra élhető és éltető valóság. A mese igaz szó, amely egy mesehős szerint: „metszőbb a szélnél, forróbb a tűznél, a tavaszi víznél jobban kiárad, mindenen áttör. Élesebb a vasnál, erőt ad a harcosoknak, a gyengéket megerősíti, a szép lányokat megokosítja, nem rozsdásodik, vízben el nem süllyed, föld el nem takarja, évszázadok el nem avítják.”

A mesék hősei egységben élnek a természet erőivel, az emberekkel, az állatokkal. Kitartóan küzdenek, sőt, meg is halnak a céljaikért. Nem ismerik a lehetetlen fogalmát. Amikor tanítok, mesékkel emlékeztetem a gyerekeket és a felnőtteket arra,milyenné válhatnának, ha a félelem, a megingó akarat, és a képzelet hiánya nem akadályozná őket. Mesékkel segítek abban, hogy elhiggyék: hőssé válhatnak a saját életükben.

6. Miben látja a népmesék sajátosságait a pedagógia szempontjából?

A népmese nem egy másik, nem létező varázs / csodavilágba vezet, hanem egy lehetséges valóságot mutat meg, amelyben nem létezik lehetetlen. A népmesék hősei közösséget vállalnak mindennel, ami él, egységben élnek a természet erőivel, az emberekkel, az állatokkal, meghalnak a célért, majd újjászületnek, ahogy mi is egy-egy probléma megoldása közben vagy után. A mesepedagógia rendszerében, a népmese hőse a mérték, a mérce, a követendő példa és minta. A meséken, mesélésen keresztül a gyerek kapcsolódni tud a mese által közvetített ősi rendhez, a mese hőséhez, a szöveg nyilvánvaló és rejtett jelentésrétegeihez, a mesékhez kapcsolódó tevékenységek révén pedig teremtő emberré is alakul. Cselekvés közben jut a mese által közvetített értékrend és tudás birtokába.

7. Egy helyütt ezeket a megragadó sorokat olvastam Önről: „Bajzáth Mária tanít, mesél és mesét hallgat. Hol Paloznakon, a Meseterápia Központban, hol az ország másik felén. Gyerekeket és felnőtteket varázsol el a mese erejével, mesepedagógiának nevezi a módszert, és hisz abban, hogy egyszer majd mindegyik iskolában mindennap mesélnek.” Van már működő példa arra, hogy egy iskolában központilag támogatják a mesékkel való foglalkozást? Hol járunk most azon az úton, amely az elfogadáshoz, integráláshoz vezet? Mik az odavezető lépések? El tudja képzelni, hogy a tanterv részeként kap majd hangsúlyt a mesék általi nevelés? El tudja képzelni, hogy nem kap helyet? Mert én nem tudom elképzelni… .

Vannak már iskolák- osztályok, ahol projekteket, vagy témaheteket, erdei iskolákat-táborokat szerveznek a mesélés – mesepedagógia köré. Sajnos ez még ritka, de optimista vagyok. Az út elején vagyunk, a pedagógusképzésben és a pedagógiai gyakorlatban szemléletváltás, sőt paradigmaváltás szükséges a népmesék szerepével kapcsolatban. Sok előadás, sok munka vár még ránk, izgalmas kalandnak, mesébe illő próbatételnek ígérkezik az elkövetkező néhány év. Ahhoz, hogy a tanterv része legyen a mesepedagógia, időre van szükség, de a soproni Óvónőképzőben, talán már 2013-ban indul egy erre alapozott, két esztendős, szakvizsgás képzés. A végső célhoz vezető lépéseket az úthoz fogom igazítani, de az eszközeim: képzések, gyerekfoglalkozások, táborok, kiváló szakemberekkel való együttgondolkodás-működés, és egy könyv megírása, egészen biztosan közelebb visznek hozzá. A mese hőse nem ismeri a lehetetlen fogalmát… Én sem! Akárcsak ők, megyek –mendegélek, járom tovább az országot, iskolákat, óvodákat, könyvtárakat, mesélek „képzelet királynő legszebb lányáról” a Meséről, és közben hiszem, hogy egyszer majd, minden iskolában, minden nap mesélnek.